Vad borzongás fut végig
gerincem mentén,
akár egy vihar, mely a
bőrömön táncolva tombol.
Remegő kezekkel helyezem
lelkedet lelkembe,
hogy testem börtönében
leljen újra otthont.
És tudom, tudom, hogy ez az egész az elfogadásról szól...
És tudom, tudom, hogy ez az egész az elfogadásról szól...
De mondd, akkor is megbújhatok gyönyörű lelkedben,
amikor az
vigasztalhatatlanul zokog?
És mondd, olthatatlan
szerelmem legyűrheti
bánatod egy lassan
derengő álmos hajnalon?
Azt akarom, hogy tudd:
Te vagy gondolataim
templomának oltára...
minden napom Neked
áldozom!
Leszek csendesen morajló óceán
Leszek csendesen morajló óceán
álmot nem hozó éjszakán.
Leszek könnyedet letörlő
puha kéz
hullámzó bánatod
tengerén.
Leszek szeretőd,
leszek társad,
nehéz és szép időkben
leszek a támasz.
Engedj el mindent, mitől
félsz...
~ Csillagfényke ~
(2012. szeptember 12.)
A verset az alábbi Poets of the Fall dal ihlette: