2020. október 5., hétfő

Vannak pillanatok...

Vannak pillanatok az ember életében, amikor minden olyan egyértelmű és természetes. Amikor EGYsÉGben vagy önMAGaddal és nem félsz a Szíved szavát követni. Amikor meghallod Lelked hívását és hajlandó is vagy feltétel nélkül követni azt. Amikor csak azért indulsz útnak, mert minden SEJTEDben érzed: “Indulni kell!”. Amikor fogod magad és kimész a tópartra, mert azt érzed, hogy MOST ott kell lenned. Amikor elindultál, még nem tudtad az okát, hogy miért pont akkor és miért pont oda kell menned. De indulnod kellett és Te nem hezitáltál. 

Majd a tóparton ülve, a gondolataidba elmerülve behunyod a szemed és csak figyelsz. Érzed magad körül a négy őselemet: a szél simogatja az arcodat, a napsugarak gyengéden melengetnek, hallod a víz csobogását, érzed az illatát, miközben a talpad alatt Földanya szíve ütemesen meg-megdobban. Percekkel később már nem csak külső szemlélő vagy: a részese lettél, eggyé váltál vele. A Vízzel, a Tűzzel, a Földdel, a Levegővel. A Mindenséggel. Benne létezel, s Ő benned él. 
Te magad pedig a Pillanat lettél! 


Az a Pillanat, melynek törtrésze alatt jött a felismerés, hogy miért is kellett ma itt lenned. Lehunyt szempilláid alól legördülnek a könnycseppek. Szívedet hála és feltétel nélküli szeretet érzése járja át, miközben Lelked a szélnek suttogva mondja el az imát. 
Varázslat történt, amelynek egyszerre voltál részese és TEREMTŐje.