Álmosan pislákolnak
a hajnali fények,
melyek a ködben
szinte elenyésznek.
S ahogy lassan
ébredezik a város,
felidézem magamban
az éjszaka látott álmot.
Fagyos a levegő,
kint terpeszkedik a tél,
a Lelkem az egyetlen,
amit nem lep be a dér.
S bár dermesztő hideget
hord még a szél,
két szerető Szív dobogása
már tavaszt ígér.
Mert bár a szemeddel látsz,
de csak a szíveddel érzel,
mégsem érted igazán,
mit nem tapinthatsz kézzel.
S ha nem tudnád,
mit is kezdj a téllel,
várd a kikeletet,
s töltsd meg a szívedet
reménnyel!
~ Csillagfényke ~
(fotó)
