Vasárnap kora délután van, sétálok hazafelé, át a zebrán a buszmegálló irányába. Roma srác sietve elrobog mellettem, majd olyan másfél méter távolságról visszafordul – közben egy pillanatra sem áll meg, csak rohan tovább – és azt mondja a szemembe nézve: "De jó Nő vagy, csak kár, hogy nem az enyém!" Akartam mondani neki valami frappánsat, de aztán rájöttem, hogy nem volt ebben a kijelentésében semmi sértő vagy bántó, hiszen teljesen reálisan látja a dolgokat... úgyhogy egy mosollyal az arcomon csendben sétáltam tovább…
És hogy miért meséltem el mindezt? Azért, hogy lásd: az Élet sokszor a legváratlanabb szituációk formájában adja a tudtodra a legnyilvánvalóbb tényeket. Hogy jó Nő / Férfi vagy, hogy tehetséges vagy, hogy szeretetre méltó vagy! Olyan dolgokra, amelyeket egyszerűen sokan képtelenek elhinni magukról.
Járom a világot, figyelem az embereket és elborzadva látom, hogy mennyien nincsenek tisztában a saját értékeikkel. Hogy nem csak a tinédzserek, de a fiatal és idősebb felnőttek egy része is iszonyatos önbizalomhiányban szenved. És nem, nem hiszem, hogy ez mind a média torzító hatásának köszönhető… De mondd, hová tart az a világ, ahol nincsenek határozott, önmagukban hinni képes emberek, akik példaként szolgálhatnak másoknak? Egy önbizalomhiányos felnőtt milyen példát mutat a saját gyermekének?
Ahogy Müller Péter írja: „Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban.”
Igen, erre kell törekednünk minden áldott nap! Hinni önmagunkban! Itt az idő végre elhinni, hogy bármire képes vagy, amit csak megálmodtál magadnak! Hiszem és tudom, hogy Lámpás vagyok a Sötétben, amely irányt mutat… Vedd végre a kezedbe saját Sorsodat és légy Te is saját Életed Lámpása… Ragyogj hát!
~ Csillagfényke ~

