Hiába boldog az ember, lelke
legmélyének legtitkosabb zugában mégis azt a pillanatot várja, amikor
ennek a megfoghatatlan csodának vége szakad... Ha pedig megkapja, amire
titkon várt, és valóban véget ér boldogsága, csalódottan sóvárog elmúlt
örömei forrása után. Pedig ő akarta, hiszen félt attól, hogy amiben
éppen van, azt elveszíti.
Így
is lett, próbálta magához láncolni a pillanatot, pedig bármit teszünk,
bárhogy próbáljuk, a pillanat akkor is pillanat marad... Nem lehet
végtelen és örökkévaló, hiszen ilyen a természete. A pillanat váratlanul
talál rád, majd ugyanolyan gyorsan, ahogyan megérkezett, hirtelen tova
is tűnik.
A
boldogság nem egy véget nem érő állapot, hanem örömteli pillanatok
végeláthatatlan gyöngysora, amelynek gyöngyszemeit Te magad fűzöd fel
Életed füzérére. Csak rajtad áll, hogy a boldog pillanatok elmúlását
követően szép emlékek és jó érzések maradnak benned, vagy az elvesztésük
miatti keserűség, amely bemocskolja gyöngysorodat.
Élj
hát meg minden pillanatot, mintha az lenne az utolsó és soha többé nem
térne vissza. Légy boldog, hogy részese lehetsz a csodának, ha pedig
véget ér a varázslat, légy hálás azért, hogy megtapasztalhattad azt. Ne
keseregj a múlton! Elmúlt! Ne aggódj a jövőn! Talán sosem jön el! Csak az
számít, ami ITT és MOST van és az, hogy TE mihez kezdesz a PILLANATTAL!
Elsétálsz mellette, mert úgy hiszed, hogy jön majd helyette másik, vagy
megéled, mert tudod, hogy minden pillanat maga a megismételhetetlen
csoda...
~ Csillagfényke ~
