2014. július 26., szombat

A varázsló Te magad vagy!

"Ha egyszer változtatni akarsz az életeden, ismerd föl, hogy a varázsló Te magad vagy!"

~ Müller Péter ~

Az elmúlt időszak tapasztalásai bebizonyították számomra, hogy Müller Péternek igaza van: a varázsló Te magad vagy! Ezt az állapotot azonban nem egyik napról a másikra értem el - erről később még mesélek. Most viszont hihetetlen jó dolgok történnek velem, körülöttem nap, mint nap.

Apró dolgok ezek, mégis mérhetetlen boldogság látni azt, hogy amit kigondolok, az pár órán, vagy napon belül megvalósul, úgy, ahogy megálmodtam. Vagy eszembe jut egy gondolat, amelyet nem sokkal később egy másik ember szájából hallok vissza. Mintha csak olvasna a gondolataimban, érezné azt, amit én érzek. Eszembe jut valaki, pár órával később pedig ott vár tőle egy levél, holott fél éve nem beszéltünk. Felbukkan az életemben egy rég elveszettnek hitt barát, akivel nyolc éve nem is tartjuk a kapcsolatot, majd mintha mi sem történt volna, ott folytatjuk, ahol annak idején abbahagytuk. 


Egyszer csak ott van a fejemben egy gondolat, egy megérzés, amely végül beigazolódik, vagy megtörténik. Mintha valaki súgna nekem folyamatosan. De ugyanez történik írás közben is... elkezdek egy cikket, fogalmam sincs, hogy mit fogok kihozni belőle, de amikor a kritikus pontra érek, özönlenek a gondolatok és pontosan tudom, mit is kell írnom. Mintha valaki kézen fogna és vezetne az utamon, amelyre ha nehezen is, de csak ráléptem...

Varázslatos érzés tölt el ilyenkor, egyszerűen beleszédülök, hogy minden úgy alakul, ahogy elképzelem... Tényleg én lennék a Varázsló? Most már kezdem elhinni, hogy igen! Mindenki a maga Sorsa kovácsa, de csak akkor, ha képes ezt a szerepet felvállalni. Én megtettem, és bár rengeteget szenvedtem miatta, mégis azt mondom, hogy megérte, mert olyan mérhetetlenül szabadnak érzem magam, mint még soha!

~ Csillagfényke ~

2014. július 22., kedd

Örülj az esőnek!

Sötét felhők gyülekeznek a fejed felett. Pontosan nem tudnád megfogalmazni, mi bánt, egyszerűen csak érzed, hogy legbelül valami feszít. Egyre jobban és egyre erősebben, mégsem tehetsz ellene semmit. Nem is tudod igazán, mi ez az érzés, egyszerűen csak ott van... alattomosan és csendben, egészen addig, amíg mint egy hatalmas vihar, ki nem tör. Az égi csapokat megnyitják, kövér könnyeid pedig elkezdenek záporozni, mint egy morajló nyári zivatar, de nem bánod, mert a könnyzuhatag kimossa Lelked minden fájdalmát, amely a heves esőzés után immáron megnyugodva ismét békére lel. A tikkasztó nyári hőségnek mindig egy hűsítő zivatar vet véget, de ne feledd: örülj az esőnek, mert nélküle nincs újjászületés.

~ Csillagfényke ~

2014. július 20., vasárnap

Mókuskerék...


Minden út – legyen az akármilyen hosszú is – egyetlen lépéssel kezdődik, az első lépés megtétele pedig a legnehezebb dolog a világon. Nekem legalábbis az volt. Rálépni a saját utadra hatalmas nagy bátorságot kíván. Persze ez sem megy egyik napról a másikra. Erre – mint oly sok más dologra az életben – meg kell érni… nem testileg, lelkileg. Mielőtt úgy döntöttem, hogy rálépek a saját utamra, évekig nem tudtam, mit is akarok az élettől. Azt persze sejtettem, mire kellene vágynom: egy jól fizető állásra, egy boldog párkapcsolatra, saját autóra, házra, aztán lassan jöhetne az esküvő, majd pár éven belül a gyerekek. Mert hát ezt várja el tőled a mai társadalom: állj be a sorba, mint mindenki és éld a csodás életed. Ne gondolkozz, nem akarj nagyra törő álmokat kergetni, ne akard magad önmegvalósítani, meg úgy általában ne is igazán gondolkodj, csak tedd, amit mindenki elvár tőled. Az, hogy Te valójában mire is vágysz, a kutyát nem érdekli. Számomra ez nem élet, csak mókuskerék. Abból meg köszönöm szépen, de nem kérek. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy én nem vágyom boldog párkapcsolatra, meg családra, szimplán csak azt szerettem volna érzékeltetni egy kicsit kisarkítva a dolgokat, hogy az emberek nagy része szimplán mintának másol: úgy alakítja ki az életét, hogy azzal megfeleljen a mások – főleg a család – elvárásainak, holott lehet, hogy ő nem is ilyen életre vágyik. De mivel az évek során meggyőzte magát, hogy neki bizony nem jár több, meg jobb, közben pedig ott munkál benne a kényszeres megfelelési vágy – nyugi, bennem is ott munkál! –, így teszi, amit tennie kell. Döntéseket hoz önmaga ellen, a lelke mélyén viszont egy egészen más életre vágyik.

~ Csillagfényke ~

2014. július 6., vasárnap

A magam útján...


A szeretet csodálatos dolog, néha azonban hajlamosak vagyunk vele visszaélni. Úgy gondoljuk, hogy azért, mert szeretünk valakit, és mert szeretnénk neki segíteni, jogunk van olyan dolgokba is beleszólni, amelyekhez egyébként semmi közünk.

Amit az egyik fél önzetlen segítségnyújtásnak vél, az a másik fél szemében kéretlen tolakodásnak tűnik. Nem azért, mert nem tudja értékelni a másik fél szeretetét, hanem azért, mert vannak bizonyos dolgok, amelyeket egyedül ő tapasztalhat meg. Sokszor a legtöbb, amit tehetünk a másikért, ha hagyjuk, hogy járja a maga útját, úgy, ahogy ő szeretné.


Az én személyes utamat nem járhatja be senki más, csak én. Ezt a terhet nem szabad levenni a vállamról, mert egykoron úgy döntöttem, hogy szeretném ezt az utat végigjárni, pontosan annyi teherrel, amennyit elbírok. Ne akard hát könnyíteni a hátizsákom, máskülönben soha nem tapasztalhatom meg mindazt, amire szükségem van. Ha hagyom, hogy megtedd, azzal csak magamnak ártok. Lehet, hogy lesz olyan szakasza az útnak, amikor azt kívánom majd, bár ne lenne olyan nehéz a batyum, lesz olyan is, amikor majd azt kívánom, bár soha ne léptem volna erre az útra, de bármit is hozzon az Élet, az a dolgom, hogy megtapasztaljam, milyen is a saját utamon haladni. Ezért csak annyit kérek, tartsd tiszteletben a döntésemet és bármennyire is fáj látni a szenvedéseimet, hagyd, hogy járhassam a saját Utamat. Nekem ugyanis most erre van szükségem…

~ Csillagfényke ~