2014. június 19., csütörtök

Merre tovább?

Egy ideje már nem tudom, pontosan mi is zajlik körülöttem. Néha elkap az érzés, mintha kívülálló lennék a saját életemben. Csak ülök némán és nézem, ahogy rám borul minden, de már nincs erőm sem beletörődni ebbe, sem pedig kimászni belőle. Egyszerűen csak ülök és várom, hogy ezután mi fog történni. 

Próbálok elszakadni, új irányba indulni, de a Sors a legkülönfélébb eszközökkel próbál visszaterelni oda, ahonnan már szeretnék elmozdulni, én pedig nem értem, hogy miért? Hiszen akárhogyan próbáltam, nem működik a dolog. Akkor miért tegyek bele még több erőfeszítést?

Kérdőn felnézek az égre, remélvén, hogy valaki onnan fentről majd válaszol talán, de vagy túl süket vagyok, hogy meghalljam a választ, vagy bolond, hogy azt hiszem, bárki meghallotta kérdésem. Miért? Mégis miért kell újra és újra ugyanazokat a köröket rónom? Mi a célod vele, ha ez az út nem vezet sehová? Mennék már, szabadulnék, mégsem hagyod, hogy tovább álljak! És ha mégis itt a helyem, akkor miért nem adsz egy biztató jelet, hogy tudjam, már csak egy kicsit kell kitartanom és mennem tovább?

Üres sakktábla az Életem, amelyen egyedül én maradtam állva, ám a sakkjátszmát mégsem én nyertem...

~ Csillagfényke ~

2014. június 11., szerda

Elme-harc...

A változás mindig fájdalmas folyamat... kivétel nélkül! De hidd el nekem, semmi sem olyan fájdalmas, mint megrekedni valahol, ahová nem tartozol. Egy idő után rá fogsz döbbenni, hogy tényleg így van! Hitegetheted magad, hogy beéred ennyivel, mert neked csak ennyi jár, ennyit érdemelsz, ám eljön a pillanat, amikor mindez kevés lesz. Kevés, mert Te ennél jóval többre vágysz és érzed is magadban az erőt ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaid. Már nem tudod tovább magadra erőszakolni azokat a gondolatokat, amelyek eddig maradásra bírtak. Már nem tudod elfojtani szíved igaz vágyát! Az Elméd viszont tiltakozik! Az érzelmek széles skáláját vonultatja fel ellened, támad, őrjöng, próbál marasztalni, visszatartani. Visszahúzni, hiszen Ő nem akarja, hogy Neked jó legyen! Retteg a változástól, hiszen az ismeretlen mindannyiunkat megrettenti. Te mégis érzed, ott legbelül, hogy menned kell, mert csak jó várhat rád. Még ha nem is a legjobb, de annál biztosan jobb, mint ami abban a mocsárban van, amelybe az Elméd próbál belefojtani. De tudod mit? Ne hagyd magad! Egész egyszerűen nem éri meg! Indulj! Mindegy, hogy merre, csak el onnan, ahová már rég nem tartozol! Csitítsd le az Elméd és hallgass a Szíved szavára! Ő tudja, merre kell menned!

~ Csillagfényke ~

Mindig az első lépés a legnehezebb... :)

2014. június 5., csütörtök

Veszteség

Csak akkor veszítesz el valamit, ha már azelőtt feladod, hogy egyáltalán megpróbáltad volna...

~ Csillagfényke ~

2014. június 3., kedd

Mindig megy tovább...

Van az úgy, hogy minden próbálkozásod ellenére az Élet úgy pofán ver, hogy a földön végzed totálisan megsemmisülve. A fájdalomtól a porban fetrengve folyton csak azon jár az eszed, hogy most jött el a pillanat, hogy feladd, hiszen már épp elég jól ismered a vérrel áztatott por mocskos ízét a szádban.

Aztán átvillan az agyadon egy kósza gondolat, ami akarva-akaratlanul mosolyt csal az arcodra. Rájössz, hogy az egész Élet egy nagy hullámvasút, tele hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, de ahhoz, hogy feljuss a legmagasabb csúcsra, előbb meg kell járnod a legmélyebb völgyet is, hiszen valahogy lendületet kell venned. Ez mindig jusson eszedbe, mikor az Élet újból és újból térdre kényszerít! Feladni könnyű! Igazi bátorság ahhoz kell, hogy felállj és bebizonyítsd, igenis képes vagy bármire!

~ Csillagfényke ~

2014. május 20., kedd

Bátorság...

Nem az a szégyen, ha megpróbálod és nem sikerül. A szégyen az, ha előtted a lehetőség, Te pedig meg sem próbálod... Gyávaság lemondani valamiről, amire tiszta szívedből vágysz! Igazi bátorság ahhoz kell, hogy adj magadnak még egy esélyt. Aztán még egyet, majd még egyet... egészen addig, amíg valóra nem váltod álmaid...

~ Csillagfényke ~