2014. július 20., vasárnap

Mókuskerék...


Minden út – legyen az akármilyen hosszú is – egyetlen lépéssel kezdődik, az első lépés megtétele pedig a legnehezebb dolog a világon. Nekem legalábbis az volt. Rálépni a saját utadra hatalmas nagy bátorságot kíván. Persze ez sem megy egyik napról a másikra. Erre – mint oly sok más dologra az életben – meg kell érni… nem testileg, lelkileg. Mielőtt úgy döntöttem, hogy rálépek a saját utamra, évekig nem tudtam, mit is akarok az élettől. Azt persze sejtettem, mire kellene vágynom: egy jól fizető állásra, egy boldog párkapcsolatra, saját autóra, házra, aztán lassan jöhetne az esküvő, majd pár éven belül a gyerekek. Mert hát ezt várja el tőled a mai társadalom: állj be a sorba, mint mindenki és éld a csodás életed. Ne gondolkozz, nem akarj nagyra törő álmokat kergetni, ne akard magad önmegvalósítani, meg úgy általában ne is igazán gondolkodj, csak tedd, amit mindenki elvár tőled. Az, hogy Te valójában mire is vágysz, a kutyát nem érdekli. Számomra ez nem élet, csak mókuskerék. Abból meg köszönöm szépen, de nem kérek. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy én nem vágyom boldog párkapcsolatra, meg családra, szimplán csak azt szerettem volna érzékeltetni egy kicsit kisarkítva a dolgokat, hogy az emberek nagy része szimplán mintának másol: úgy alakítja ki az életét, hogy azzal megfeleljen a mások – főleg a család – elvárásainak, holott lehet, hogy ő nem is ilyen életre vágyik. De mivel az évek során meggyőzte magát, hogy neki bizony nem jár több, meg jobb, közben pedig ott munkál benne a kényszeres megfelelési vágy – nyugi, bennem is ott munkál! –, így teszi, amit tennie kell. Döntéseket hoz önmaga ellen, a lelke mélyén viszont egy egészen más életre vágyik.

~ Csillagfényke ~

2014. július 6., vasárnap

A magam útján...


A szeretet csodálatos dolog, néha azonban hajlamosak vagyunk vele visszaélni. Úgy gondoljuk, hogy azért, mert szeretünk valakit, és mert szeretnénk neki segíteni, jogunk van olyan dolgokba is beleszólni, amelyekhez egyébként semmi közünk.

Amit az egyik fél önzetlen segítségnyújtásnak vél, az a másik fél szemében kéretlen tolakodásnak tűnik. Nem azért, mert nem tudja értékelni a másik fél szeretetét, hanem azért, mert vannak bizonyos dolgok, amelyeket egyedül ő tapasztalhat meg. Sokszor a legtöbb, amit tehetünk a másikért, ha hagyjuk, hogy járja a maga útját, úgy, ahogy ő szeretné.


Az én személyes utamat nem járhatja be senki más, csak én. Ezt a terhet nem szabad levenni a vállamról, mert egykoron úgy döntöttem, hogy szeretném ezt az utat végigjárni, pontosan annyi teherrel, amennyit elbírok. Ne akard hát könnyíteni a hátizsákom, máskülönben soha nem tapasztalhatom meg mindazt, amire szükségem van. Ha hagyom, hogy megtedd, azzal csak magamnak ártok. Lehet, hogy lesz olyan szakasza az útnak, amikor azt kívánom majd, bár ne lenne olyan nehéz a batyum, lesz olyan is, amikor majd azt kívánom, bár soha ne léptem volna erre az útra, de bármit is hozzon az Élet, az a dolgom, hogy megtapasztaljam, milyen is a saját utamon haladni. Ezért csak annyit kérek, tartsd tiszteletben a döntésemet és bármennyire is fáj látni a szenvedéseimet, hagyd, hogy járhassam a saját Utamat. Nekem ugyanis most erre van szükségem…

~ Csillagfényke ~

2014. június 24., kedd

Szellem a gépezetben

A jelenben élni nem egyszerű feladat, hiszen a legtöbbször vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőn aggódunk, mindeközben pedig elfelejtjük megélni a pillanat varázsát. Élvezni az Életet a maga teljességében. Sokszor csak vakon rohanunk végig a napokon, észre sem véve az apró kis csodákat, melyek a jelen minden egyes pillanatában ott rejtőznek, ám mi mégsem látjuk meg őket. Minden napban ott a lehetőség, hogy boldogságot találj benne, tekinteted azonban továbbra is a távolba mered. De gondolj csak bele, ha a múlton merengsz, vagy a jövőről ábrándozol, akkor mi lesz a jeleneddel?

Szellemként kísértesz majd saját életed kietlen kísértetházában, ahelyett hogy megtöltenéd azt az élet vidám és zajos lüktetésével. Ébredj fel, hisz nem vagy még halott! Nem mondom, hogy ne tégy látogatást a múltban, vagy ne ábrándozz egy szebb jövőről, de tudd, hogy valójában csak ITT és MOST élhetsz! Minden más csak céltalan bolyongás!

~ Csillagfényke ~


2014. június 19., csütörtök

Merre tovább?

Egy ideje már nem tudom, pontosan mi is zajlik körülöttem. Néha elkap az érzés, mintha kívülálló lennék a saját életemben. Csak ülök némán és nézem, ahogy rám borul minden, de már nincs erőm sem beletörődni ebbe, sem pedig kimászni belőle. Egyszerűen csak ülök és várom, hogy ezután mi fog történni. 

Próbálok elszakadni, új irányba indulni, de a Sors a legkülönfélébb eszközökkel próbál visszaterelni oda, ahonnan már szeretnék elmozdulni, én pedig nem értem, hogy miért? Hiszen akárhogyan próbáltam, nem működik a dolog. Akkor miért tegyek bele még több erőfeszítést?

Kérdőn felnézek az égre, remélvén, hogy valaki onnan fentről majd válaszol talán, de vagy túl süket vagyok, hogy meghalljam a választ, vagy bolond, hogy azt hiszem, bárki meghallotta kérdésem. Miért? Mégis miért kell újra és újra ugyanazokat a köröket rónom? Mi a célod vele, ha ez az út nem vezet sehová? Mennék már, szabadulnék, mégsem hagyod, hogy tovább álljak! És ha mégis itt a helyem, akkor miért nem adsz egy biztató jelet, hogy tudjam, már csak egy kicsit kell kitartanom és mennem tovább?

Üres sakktábla az Életem, amelyen egyedül én maradtam állva, ám a sakkjátszmát mégsem én nyertem...

~ Csillagfényke ~

2014. június 11., szerda

Elme-harc...

A változás mindig fájdalmas folyamat... kivétel nélkül! De hidd el nekem, semmi sem olyan fájdalmas, mint megrekedni valahol, ahová nem tartozol. Egy idő után rá fogsz döbbenni, hogy tényleg így van! Hitegetheted magad, hogy beéred ennyivel, mert neked csak ennyi jár, ennyit érdemelsz, ám eljön a pillanat, amikor mindez kevés lesz. Kevés, mert Te ennél jóval többre vágysz és érzed is magadban az erőt ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaid. Már nem tudod tovább magadra erőszakolni azokat a gondolatokat, amelyek eddig maradásra bírtak. Már nem tudod elfojtani szíved igaz vágyát! Az Elméd viszont tiltakozik! Az érzelmek széles skáláját vonultatja fel ellened, támad, őrjöng, próbál marasztalni, visszatartani. Visszahúzni, hiszen Ő nem akarja, hogy Neked jó legyen! Retteg a változástól, hiszen az ismeretlen mindannyiunkat megrettenti. Te mégis érzed, ott legbelül, hogy menned kell, mert csak jó várhat rád. Még ha nem is a legjobb, de annál biztosan jobb, mint ami abban a mocsárban van, amelybe az Elméd próbál belefojtani. De tudod mit? Ne hagyd magad! Egész egyszerűen nem éri meg! Indulj! Mindegy, hogy merre, csak el onnan, ahová már rég nem tartozol! Csitítsd le az Elméd és hallgass a Szíved szavára! Ő tudja, merre kell menned!

~ Csillagfényke ~

Mindig az első lépés a legnehezebb... :)