2014. szeptember 6., szombat

Elmúlás...

Amikor a kora reggeli cirógató napsugarak fényáradatát felváltja a komor esőcseppek katonás kopogására, már tudod a lelked mélyén, hogy ismét közeleg az elmúlás. A szabadság mámorával átitatott boldog nyár már csak egy egyre fakuló emlékkép, amelyet hosszú hónapok sóvárgása követ majd… Te pedig egyre csak visszafelé tekintgetsz, kapaszkodnál a múltba, holott az már elmúlt…

Vajon mi emberek miért nem vagyunk képesek szembenézni az elmúlással? Miért nem tudjuk oly méltósággal megélni, mint a természet? Foggal-körömmel ragaszkodunk emberekhez, kapcsolatokhoz, tárgyakhoz, emlékképekhez, illúziókhoz, holott maga az Élet épp az elengedésről szól. Arról kellene, hogy szóljon, mindannyiunk számára… Elengedni azokat az embereket, akiktől jóval több fájdalmat és bántást kapunk, mint jót. Elengedni a már nem működő kapcsolatokat, elengedni a hamis illúziókat, a tárgyakhoz való ragaszkodást.


 Talán tanulnunk kellene a falevéltől, amely minden sértődöttség és fájdalom nélkül, boldogan mond búcsút a faágnak, amely oly sok hónapon keresztül éltette őt. Nem dacol az elmúlással, hanem hálás azért, hogy élhetett, hogy betölthette feladatát. Könnyed, színekkel teleszőtt búcsúja nem a vég, hanem valami újnak a kezdete, hiszen a látszólagos elmúlás már magában hordozza az újjászületés ígéretét, melyet a fagyos tél alatt is boldogsággal dédelget. Nem visszafelé kacsintgat, hanem előre tekint, hogy könnyed szívvel várhassa az újabb tavaszt.

Az ősz valójában nem szomorú, csak akkor, ha elfelejted, hogy Te is a természet gyermeke vagy, így hát nem vonhatod ki magad az élet körforgása alól…

~ Csillagfényke ~

2014. augusztus 13., szerda

A Szív döntése...

- Mondd, miért szeretsz?
- Hogy miért szeretlek? Mert egész egyszerűen nem tehetek mást! De mégis milyen kérdés ez? A szeretet nem döntés kérdése! Az eszeddel legalább is nem dönthetsz arról, hogy kit szeress, vagy kit ne szeress. A szeretet egyszerűen csak ott van, amikor ott kell lennie és elmúlik ott, ahol valójában soha nem is volt más, csak egy hiú ábránd, vagy egy erős akarás... Az igaz szeretet észrevétlenül jön és mindent felülír, amiben valaha is hittél. Ez a szív döntése!

~ Csillagfényke ~


2014. augusztus 8., péntek

Akkor is velem vagy, ha már nem vagy mellettem...

Azt kérded, hiányoztál-e?
Hát persze, hogy hiányoztál! Mindig hiányzol, ha nem vagy itt!

Idővel azonban - akaratlanul is - megtanítottál arra, hogy másképp viszonyuljak a hiányodhoz. Eleinte nagyon fájt, hogy nem vagy mellettem, mikor a leginkább szükségem lett volna Rád, később azonban rájöttem: nem láncolhatlak magamhoz önző módon. Hiszen Neked is menned kell, járnod kell a saját utadat... a legtöbb, amit tehetek érted, hogy elengedem a kezed és hagyom, hogy megtapasztald mindazt, amire szükséged van. Közben persze én is tapasztalok... például azt, hogy milyen, ha már nem vagy mellettem.

Az igazi lecke viszont nem ez volt, hanem az, amikor felfedeztem: akkor is velem vagy, ha nem vagy mellettem! Lehet, hogy a fizikai síkon élt életünk elválaszt bennünket, de a Lélek örök és halhatatlan, így akkor is velem vagy, ha már nem lehetsz mellettem. Itt élsz a szívemben és én valamilyen csoda folytán érezlek itt legbelül... Mindig és örökké!

Szóval a kérdésedre a válasz: Igen, hiányzol! De már nem fájón...
Így történhetett, hogy ha Rád gondolok, boldogság járja át a lelkemet... mert érzem, mindig velem vagy! Akkor is, ha már rég nem vagy mellettem...

~ Csillagfényke ~


2014. július 26., szombat

A varázsló Te magad vagy!

"Ha egyszer változtatni akarsz az életeden, ismerd föl, hogy a varázsló Te magad vagy!"

~ Müller Péter ~

Az elmúlt időszak tapasztalásai bebizonyították számomra, hogy Müller Péternek igaza van: a varázsló Te magad vagy! Ezt az állapotot azonban nem egyik napról a másikra értem el - erről később még mesélek. Most viszont hihetetlen jó dolgok történnek velem, körülöttem nap, mint nap.

Apró dolgok ezek, mégis mérhetetlen boldogság látni azt, hogy amit kigondolok, az pár órán, vagy napon belül megvalósul, úgy, ahogy megálmodtam. Vagy eszembe jut egy gondolat, amelyet nem sokkal később egy másik ember szájából hallok vissza. Mintha csak olvasna a gondolataimban, érezné azt, amit én érzek. Eszembe jut valaki, pár órával később pedig ott vár tőle egy levél, holott fél éve nem beszéltünk. Felbukkan az életemben egy rég elveszettnek hitt barát, akivel nyolc éve nem is tartjuk a kapcsolatot, majd mintha mi sem történt volna, ott folytatjuk, ahol annak idején abbahagytuk. 


Egyszer csak ott van a fejemben egy gondolat, egy megérzés, amely végül beigazolódik, vagy megtörténik. Mintha valaki súgna nekem folyamatosan. De ugyanez történik írás közben is... elkezdek egy cikket, fogalmam sincs, hogy mit fogok kihozni belőle, de amikor a kritikus pontra érek, özönlenek a gondolatok és pontosan tudom, mit is kell írnom. Mintha valaki kézen fogna és vezetne az utamon, amelyre ha nehezen is, de csak ráléptem...

Varázslatos érzés tölt el ilyenkor, egyszerűen beleszédülök, hogy minden úgy alakul, ahogy elképzelem... Tényleg én lennék a Varázsló? Most már kezdem elhinni, hogy igen! Mindenki a maga Sorsa kovácsa, de csak akkor, ha képes ezt a szerepet felvállalni. Én megtettem, és bár rengeteget szenvedtem miatta, mégis azt mondom, hogy megérte, mert olyan mérhetetlenül szabadnak érzem magam, mint még soha!

~ Csillagfényke ~

2014. július 22., kedd

Örülj az esőnek!

Sötét felhők gyülekeznek a fejed felett. Pontosan nem tudnád megfogalmazni, mi bánt, egyszerűen csak érzed, hogy legbelül valami feszít. Egyre jobban és egyre erősebben, mégsem tehetsz ellene semmit. Nem is tudod igazán, mi ez az érzés, egyszerűen csak ott van... alattomosan és csendben, egészen addig, amíg mint egy hatalmas vihar, ki nem tör. Az égi csapokat megnyitják, kövér könnyeid pedig elkezdenek záporozni, mint egy morajló nyári zivatar, de nem bánod, mert a könnyzuhatag kimossa Lelked minden fájdalmát, amely a heves esőzés után immáron megnyugodva ismét békére lel. A tikkasztó nyári hőségnek mindig egy hűsítő zivatar vet véget, de ne feledd: örülj az esőnek, mert nélküle nincs újjászületés.

~ Csillagfényke ~