2018. november 19., hétfő

Hálásan köszönöm!

Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt elkezdtem írni, csupán kedvtelésből tettem… Nem akartam világhírnévre törni, még csak az sem volt meg bennem, hogy „megmutassam” magam a nagyvilágnak… Csupán voltak gondolatok, amelyek a Lelkemből szóltak és amelyeket nem szerettem volna a feledés homályába taszítani azzal, hogy nem jegyzem le őket… Így hát billentyűzetet ragadtam és amikor olyan hangulatba kerültem, csak úgy áradtak belőlem a szavak, amelyek végül egy blog formájában is – Könnyekkel írt álmok – alakot öltöttek. 

Igaz, nem ez volt az első blogom: azt a megtisztelő címet A boldogság egyszerű nevű „gyermekem” birtokolja, ahol a Szívemnek oly kedves verseket, dalokat és idézeteket kezdtem el gyűjtögetni, szintén magamnak. Hogy miért? Azért, hogy később legyen mit visszaolvasnom, ahogy ezt bizonyos időközönként a mai napig meg is teszem. 

2012-ben viszont elérkezettnek láttam az időt arra, hogy a saját írásaimat egy helyre gyűjtsem és ott folytassam tovább az alkotást… Így született meg a Könnyekkel írt álmok c. blog, amelynek akkor egy Facebook oldalt is készítettem. 

A kezdetekkor még csak álmodni sem mertem arról, hogy ez a közösségi oldal egyszer csak eléri majd az 1000 kedvelést. Pedig a mai napon ez történt! Igazság szerint nem is tudom, mikor és hogyan történhetett az, hogy egy általam semmilyen formában nem reklámozott (fizetett reklámra gondolok) oldalon egyszer csak több, mint 1000 ember van jelen… 


Ez a Csoda ma mégis megtörtént, mégpedig épp Velem! Egyszerűen nem tudom szavakban kifejezni azt a hálát, amit most érzek! 
Hálásan köszönöm Nektek, hogy itt vagytok, hogy olvastok… 
Isten tartsa meg a jó szokásotokat! Mert én bizony továbbra is itt leszek! :)

Szeretettel,
Csillagfényke

2018. szeptember 9., vasárnap

Lámpás a sötétben...

Vasárnap kora délután van, sétálok hazafelé, át a zebrán a buszmegálló irányába. Roma srác sietve elrobog mellettem, majd olyan másfél méter távolságról visszafordul – közben egy pillanatra sem áll meg, csak rohan tovább – és azt mondja a szemembe nézve: "De jó Nő vagy, csak kár, hogy nem az enyém!" Akartam mondani neki valami frappánsat, de aztán rájöttem, hogy nem volt ebben a kijelentésében semmi sértő vagy bántó, hiszen teljesen reálisan látja a dolgokat... úgyhogy egy mosollyal az arcomon csendben sétáltam tovább… 

És hogy miért meséltem el mindezt? Azért, hogy lásd: az Élet sokszor a legváratlanabb szituációk formájában adja a tudtodra a legnyilvánvalóbb tényeket. Hogy jó Nő / Férfi vagy, hogy tehetséges vagy, hogy szeretetre méltó vagy! Olyan dolgokra, amelyeket egyszerűen sokan képtelenek elhinni magukról. 

Járom a világot, figyelem az embereket és elborzadva látom, hogy mennyien nincsenek tisztában a saját értékeikkel. Hogy nem csak a tinédzserek, de a fiatal és idősebb felnőttek egy része is iszonyatos önbizalomhiányban szenved. És nem, nem hiszem, hogy ez mind a média torzító hatásának köszönhető… De mondd, hová tart az a világ, ahol nincsenek határozott, önmagukban hinni képes emberek, akik példaként szolgálhatnak másoknak? Egy önbizalomhiányos felnőtt milyen példát mutat a saját gyermekének? 


Ahogy Müller Péter írja: „Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban.” 

Igen, erre kell törekednünk minden áldott nap! Hinni önmagunkban! Itt az idő végre elhinni, hogy bármire képes vagy, amit csak megálmodtál magadnak! Hiszem és tudom, hogy Lámpás vagyok a Sötétben, amely irányt mutat… Vedd végre a kezedbe saját Sorsodat és légy Te is saját Életed Lámpása… Ragyogj hát!

~ Csillagfényke ~

2018. szeptember 2., vasárnap

A titok...

- Tudod arra gondoltam, elárulok neked egy titkot!
- Igen? És mi lenne az?
- A titok az, hogy valójában nincs is titok... Minden kérdésre, ami felmerül benned, a válasz is ott lakozik a lelked legmélyén. Csupán annyit kell tenned, hogy lecsendesítsd az elméd és megkeresd magadban a választ... Mert tudod hogy van ez? Ha a Jóisten kihívás elé állított, akkor bizony erőt is kaptál tőle, hogy megbirkózz vele...


~ Csillagfényke ~

2018. július 23., hétfő

Közünk van egymáshoz...

Jó ideje próbálok rájönni, mikor is fedeztem fel magamban az érzést, hogy szeretlek? És minél többet gondolkodom, annál biztosabb vagyok benne, hogy az irántad érzett szerelmem nem evilági... Nem most szeretlek először és tudom, hogy nem is utoljára... Lelkeink felismerték egymást, s abban a szent pillanatban, amikor ez megtörtént, emlékezni kezdtek... Mi talán észre sem vettük ezt a pillanatot, olyan észrevétlenül köszöntött ránk, mégis minden olyan csodálatosan ismerősnek tűnt, mintha nem először történne meg velünk... Akkor és ott mindketten tudtuk és éreztük: közünk van egymáshoz!


~ Csillagfényke ~

2018. július 13., péntek

Engedd el!

Olykor a legtöbb, amit önmagadért tehetsz, ha elengeded az irányítást és csak sodródsz az árral... Szóval feküdj fel a vízre és hagyd, hogy vezessen! A folyó úgyis jobban tudja, hol kell, hogy partra vessen...


~ Csillagfényke ~