2020. március 5., csütörtök

Igazi otthon...

Napjainkban olyan világot élünk, ahol az ember a kedvesség, a figyelmesség, az őszinte érdeklődés legapróbb jelére is képes rövid időn belül elkezdeni kötődni ahhoz a személyhez, akitől ezt megkapja. Hogy miért van ez így? Talán azért, mert ebben a felgyorsult, folyton rohanó világban nincs időnk arra, hogy igazán odafigyeljünk a másikra. 

Felszínes kapcsolódásokat építünk ki, a közösségi médiának és az egyre csak digitalizálódó világnak „köszönhetően” egyre kevesebbet érintkezünk egymással személyesen és bár a látszat az, hogy igen aktív online életet élünk a családunkkal, barátainkkal, a valóság ennél sokkal, de sokkal ridegebb. Lehet úgy tűnik, hogy jelen vagyunk egymás életében, az igazság mégis az, hogy csak kivételes esetekben látjuk meg igazán a másik Lelkét. 

Aztán egyszer csak jön valaki, akitől olyat kapunk, amit ritkán: figyelmet, kedvességet, törődést, őszinte kíváncsiságot és rádöbbenünk, hogy valami hiányzik az életünkből. Gondolkodás nélkül elkezdjük a másik személyéhez kötni ezeket az érzéseket és hopp! Máris kialakult egy érzelmi kötődés!


Aztán ahogy telik az idő, egyre jobban elkezdünk sóvárogni… Ilyenkor azt gondoljuk, hogy az időközben szívünknek oly kedvessé vált másik ember után sóvárgunk, valójában viszont önmagunkat keressük. Azt az önmagunkat, aki azokban a pillanatokban voltunk. 

Az ember végső soron mindig önmagát keresi, kutatja, és bár időnként megcsillanunk egymás Lelkében, ám igazi otthonra csak ÖNMAGunkban lelhetünk igazán…

~ Csillagfényke ~

2020. január 25., szombat

A tavasz ígérete...

Álmosan pislákolnak 
a hajnali fények, 
melyek a ködben 
szinte elenyésznek. 

S ahogy lassan 
ébredezik a város, 
felidézem magamban 
az éjszaka látott álmot. 

Fagyos a levegő, 
kint terpeszkedik a tél, 
a Lelkem az egyetlen, 
amit nem lep be a dér. 

S bár dermesztő hideget 
hord még a szél, 
két szerető Szív dobogása 
már tavaszt ígér. 

Mert bár a szemeddel látsz, 
de csak a szíveddel érzel, 
mégsem érted igazán, 
mit nem tapinthatsz kézzel. 

S ha nem tudnád, 
mit is kezdj a téllel, 
várd a kikeletet, 
s töltsd meg a szívedet 
reménnyel!

~ Csillagfényke ~


2019. szeptember 10., kedd

Beléd szeretni...

Beléd szeretni nem volt nehéz. Az egy röpke pillanat műve volt. 
Bevallani magamnak, hogy fülig szerelmes vagyok, na az volt az igazán nehéz. 
Felismerni, majd elfogadni és megengedni magamnak az érzést, hogy szeretlek. 
Hogy bármilyen nehezítő körülményeket is gördített elénk az élet, az nem lehet a Szerelmünk akadálya. Mert nem létezik senki és semmi, ami elpusztíthatná ezt az érzést... 
Hogy Lelkem legmélyéről fakadó tiszta Szerelemmel szeretlek...


~ Csillagfényke ~

2019. augusztus 20., kedd

Mit akarsz tőlem?

- Mondd, mit akarsz tőlem? - kérdezte őszinte kíváncsisággal a Férfi. 
- Hogy mit akarok tőled? - ismételte elmerengve a kérdést a Nő. 
- Semmit. A lét adta világon semmit nem akarok tőled. Veled akarom... a mindent...


~ Csillagfényke ~

2019. július 15., hétfő

Testről, Lélekről, Szellemről

Spirituális útkeresésem története – 2. rész

Az előző bejegyzésem végén volt egy mondat, amely megfogalmazásának pillanatában magyarázatért kiáltott, ám akkor és ott nem akartam jobban belemenni ebbe a témába, egy hanyag eleganciával odavetett nyúlfarknyi lábjegyzetet pedig nem éreztem helyénvalónak. 

A mondat, amely magyarázatért kiált, így szólt: „Hogy az, amiben jelen pillanatban élek – legyen az jó, vagy kevésbé jó –, teljes mértékben az én akaratom és döntésem, még ha ennek nem is vagyok tudatában!” 

Mielőtt belevágnék egy hosszabb lélegzetvételű elemzésbe, helyénvaló lenne tisztáznunk néhány dolgot, csak hogy könnyebb megértésre leljen a fentebb megfogalmazott mondatom. 

Test-Lélek-Szellem, avagy ki is az az Én valójában? 

Test alatt magát a fizikai testet értjük, annak minden fiziológiai funkciójával és igényével együtt, bár sejtésem szerint ez az a fogalom, amelyet nem igazán kell túlmagyarázni és körbejárni, hiszen mindannyian tudjuk és ismerjük testünket, vagy ha úgy jobban tetszik, azt a porhüvelyt, amelyet jelen életünkben magunkra öltöttünk és használunk jelen földi megtestesülésünk során. 

A Lélek nem más, mint a halhatatlan részünk, az ember örök és elpusztíthatatlan eszenciája, amelyhez az érzelmek, az intuíciók, a szeretet és a valahová tartozás igénye sorolhatók. 

A Szellemhez tartozik első szinten az elme és a gondolkodás, felsőbb minősége pedig az Örök Szellem / Felsőbb Én / Isteni Én – nevezzük Őt bárhogy –, aki képes felülemelkedni a személyes benyomásokon, aki mindennel és mindenkivel EGY és akinél jobban senki sem tudja, hogy számunkra mi a legjobb megoldás egy-egy adott szituációban.

Lényegében a Test-Lélek-Szellem szent hármasa alkotja az Én-t. Ha jól belegondolunk, külön-külön, egymás nélkül sem a Test, sem a Lélek, sem pedig a Szellem nem tud létezni, csupán együtt, egy EGYséget alkotva beszélhetünk fizikai megtestesülésről. 

A Lélek útja, avagy nézz szembe az igazsággal! 

A fentebbi bevezetőt követen jöjjön hát a nehezebben emészthető rész. Mert hát vannak olyan dolgok, amelyek ismerete nélkülözhetetlen a teljes egész megértéshez. 

A spirituális ember azt vallja, hogy mielőtt a Lélek leszületik a Földre, előre megtervez magának mindent! Még földi inkarnációja előtt, Csillag Őshazájában szövetséget köt élete minden fontos és kevésbé fontos szereplőjével, hogy aztán megérkezve ide, már a legnagyobb egyetértésben teljesítsék be vállalt feladatukat. Időnként nem árt emlékeztetnünk magunkat arra – például akkor, amikor összetűzésbe kerülünk valakivel, vagy megoldhatatlannak tűnő élethelyzetekbe ragadva kétségbeesetten keressük a kiutat, esetleg egy beteljesületlen szerelem után vágyakozunk, – hogy ezek az események az adott szituációkban érintett felek teljes beleegyezésével történnek, még ha valójában nem is tudunk róla. 

Fontos megjegyeznünk azt is, hogy a leszületni vágyó Lélek az, aki kiválasztja magának a saját fejlődése szempontjából legideálisabb szülőpárt, nem pedig fordítva. Tehát mindig a gyermek választja ki a szüleit, elsősorban az Édesanyját, nem pedig fordítva. 

A Lélek meghatározott élettervvel / lélektervvel / sorsfeladattal érkezik a Földre, mert tapasztani akar, a tapasztalás által pedig fejlődni és erre a legtökéletesebb helyszín számára a mi duális világunk. Minden, ami a leszületése után következik, egy bölcsen megtervezett életút része, amelyben mi, akik ebben nyakig benne vagyunk, sokszor nem érzékelünk semmilyen rációt, logikát, vagy összefüggést, csupán csak a nehézségeket, a megoldandó feladatokat, az időnként hiábavaló próbálkozásokat és a tapasztalásokat látjuk, értelmét viszont aligha. 

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincs is értelme semminek. Én személy szerint úgy képzelem el az Életemet, mint egy óriási kirakóst, amelynek szép lassacskán minden egyes darabja a helyére kerül. Mindenben rend és rendszer van. Az ember általában olyan, hogy vagy a múltján, vagy a jelen helyzetén rágódik, ritkán van az, hogy előre nézne. Ebből adódik az is, hogy csak utólag, akár évekkel később értünk meg bizonyos dolgokat az életünkben, hogy az éppen akkor és éppen ott miért is történt úgy, ahogy… De ha elég türelmes és elég figyelmes vagy, akkor észre fogod venni, hogy az életedben minden RENDben van! 

~ Csillagfényke ~

 Felhasznált források: Wikipédia, Végtelen Lehetőség