2020. március 22., vasárnap

A Szerelem megtanít bennünket újra látni...

Azt szokták mondani, hogy a Szerelem elveszi az ember eszét, hogy vakká - és talán bolonddá is - tesz. Szerintem viszont nincs így! Épp ellenkezőleg! 
Ha tiszta szívedből szeretsz valakit, akkor azt is látod, amit senki más nem lát. Sőt, mi több! Azt is látod, amit a Szívednek oly kedves Kedves sem szeretne látni önmagából. 
De bármilyen erősen is próbálkozik, minden igyekezete ellenére sem tudja elrejteni előled önvalóját. 
Mert ami a szemnek láthatatlan, azt bizony a Szív mégis látja... 
Kristálytisztán, feltétel nélküli szeretettel... Szer-elemmel... 
Végső soron a Szerelem nem vakká tesz, hanem megtanít bennünket újra látni... 
Nem a szemünkkel, hanem a Szívünkkel!


(fotó: Pinterest)

~ Csillagfényke ~ 

2020. március 5., csütörtök

Igazi otthon...

Napjainkban olyan világot élünk, ahol az ember a kedvesség, a figyelmesség, az őszinte érdeklődés legapróbb jelére is képes rövid időn belül elkezdeni kötődni ahhoz a személyhez, akitől ezt megkapja. Hogy miért van ez így? Talán azért, mert ebben a felgyorsult, folyton rohanó világban nincs időnk arra, hogy igazán odafigyeljünk a másikra. 

Felszínes kapcsolódásokat építünk ki, a közösségi médiának és az egyre csak digitalizálódó világnak „köszönhetően” egyre kevesebbet érintkezünk egymással személyesen és bár a látszat az, hogy igen aktív online életet élünk a családunkkal, barátainkkal, a valóság ennél sokkal, de sokkal ridegebb. Lehet úgy tűnik, hogy jelen vagyunk egymás életében, az igazság mégis az, hogy csak kivételes esetekben látjuk meg igazán a másik Lelkét. 

Aztán egyszer csak jön valaki, akitől olyat kapunk, amit ritkán: figyelmet, kedvességet, törődést, őszinte kíváncsiságot és rádöbbenünk, hogy valami hiányzik az életünkből. Gondolkodás nélkül elkezdjük a másik személyéhez kötni ezeket az érzéseket és hopp! Máris kialakult egy érzelmi kötődés!


Aztán ahogy telik az idő, egyre jobban elkezdünk sóvárogni… Ilyenkor azt gondoljuk, hogy az időközben szívünknek oly kedvessé vált másik ember után sóvárgunk, valójában viszont önmagunkat keressük. Azt az önmagunkat, aki azokban a pillanatokban voltunk. 

Az ember végső soron mindig önmagát keresi, kutatja, és bár időnként megcsillanunk egymás Lelkében, ám igazi otthonra csak ÖNMAGunkban lelhetünk igazán…

~ Csillagfényke ~

2020. január 25., szombat

A tavasz ígérete...

Álmosan pislákolnak 
a hajnali fények, 
melyek a ködben 
szinte elenyésznek. 

S ahogy lassan 
ébredezik a város, 
felidézem magamban 
az éjszaka látott álmot. 

Fagyos a levegő, 
kint terpeszkedik a tél, 
a Lelkem az egyetlen, 
amit nem lep be a dér. 

S bár dermesztő hideget 
hord még a szél, 
két szerető Szív dobogása 
már tavaszt ígér. 

Mert bár a szemeddel látsz, 
de csak a szíveddel érzel, 
mégsem érted igazán, 
mit nem tapinthatsz kézzel. 

S ha nem tudnád, 
mit is kezdj a téllel, 
várd a kikeletet, 
s töltsd meg a szívedet 
reménnyel!

~ Csillagfényke ~


2019. szeptember 10., kedd

Beléd szeretni...

Beléd szeretni nem volt nehéz. Az egy röpke pillanat műve volt. 
Bevallani magamnak, hogy fülig szerelmes vagyok, na az volt az igazán nehéz. 
Felismerni, majd elfogadni és megengedni magamnak az érzést, hogy szeretlek. 
Hogy bármilyen nehezítő körülményeket is gördített elénk az élet, az nem lehet a Szerelmünk akadálya. Mert nem létezik senki és semmi, ami elpusztíthatná ezt az érzést... 
Hogy Lelkem legmélyéről fakadó tiszta Szerelemmel szeretlek...


~ Csillagfényke ~

2019. augusztus 20., kedd

Mit akarsz tőlem?

- Mondd, mit akarsz tőlem? - kérdezte őszinte kíváncsisággal a Férfi. 
- Hogy mit akarok tőled? - ismételte elmerengve a kérdést a Nő. 
- Semmit. A lét adta világon semmit nem akarok tőled. Veled akarom... a mindent...


~ Csillagfényke ~