Spirituális útkeresésem története – 1. rész
Manapság nagyon sok ember vállalja nyíltan spirituális beállítottságát, ám a társadalom egy része továbbra is úgy tekint a magukat spirituálisnak valló személyekre, mintha ezek az emberek valamiféle sötét szekta tagjai lennének, akik mások befolyása alatt állnak.
Fontos lenne hát tisztáznunk, hogy pontosan mit is jelent spirituálisnak lenni?
A spirituálisan gondolkodó ember hite szerint a világot egy magasabb rendező elv, egy minden és mindenki felett álló kozmikus törvény, vagy erő irányítja és maga az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen, egyszeri és megismételhetetlen játéka. Meggyőződésük szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális elvek szerint élő ember úgy értelmezi a világot, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívjuk úgy, hogy karma, sors, vagy isteni elrendelés.
Ha felütjük az internetet, ilyen és ehhez hasonló megfogalmazásokkal találjuk magunkat szemben. És való igaz, aki önmagát egy kicsit is spirituális beállítottságúnak vallja, az valóban tudja, hogy minden tettének következménye van! Véleményem szerint éppen ezért fontos tisztázni azt is, hogy a spiritualitás nem csak egy hóbort, egy felelősséghárítási forma, ahogyan azt sokan gondolják (mert hát „Nem én vagyok a hibás semmiért! Azért vagyok ilyen pocsék élethelyzetben, mert a sorsom előre meg van írva és hát nekem ennyi jutott!” stb.), hanem egy kőkemény önismereti út is.
És hogy alapvetően miben is különbözik a spirituális személy a nem spirituálistól?
Nos, ha nagyon szeretném leegyszerűsíteni a magyarázatot, akkor úgy fogalmaznék, hogy a nem spirituális beállítottságú ember az esetek többségében mindig valaki mást hibáztat az életében kialakult negatív, vagy negatívnak vélt/megélt élethelyzetéért, miközben egy spirituális személy azt vallja, hogy „Jelen élethelyzetemért csak és kizárólag Én vagyok a felelős, nem pedig más! Nem a szüleim, nem a párom, nem a szomszédom, nem a főnököm, nem a körülményeim satöbbi, hanem egyedül Én!” Ugye érezhető a különbség a két minőség között?
Spirituális vagyok! Na és akkor mi van?
Természetesen lehet kinevetni, lehet magyarázatot és kifogást gyártani, hogy miért nincs így, lehet és kell is másképp gondolkodni. Vagy lehet belátni és felismerni, hogy talán valóban így működik a világunk. Nem mondom, hogy egyszerű és könnyű beismerni azt, hogy igenis én vagyok a saját Sorsom kovácsa! Hogy az, amiben jelen pillanatban élek – legyen az jó, vagy kevésbé jó –, teljes mértékben az én akaratom és döntésem, még ha ennek nem is vagyok tudatában! De azt gondolom, hogy ez az igazi felelősségvállalás. Méghozzá a legmagasabb szintű!
~ Csillagfényke ~
Felhasznált forrás: Wikipédia
