2020. március 24., kedd

Angyalszárnyak...

Egy verőfényes, 
szép reggelen 
a Teremtő magához 
kéretett engem. 

Sokáig nem is szólt az Úr, 
csak végtelen szeretettel 
engem nézett, 
úgy, hogy láthattam 
szemeiben a Mindenséget. 

Mikor végül ajka 
halk szóra nyílt, 
elmondta nekem 
azt a nagy hírt: 

Bár Angyalnak teremtettelek, 
édes drága Gyermekem, 
most mégis arra kérlek, 
hogy egy kis időre 
ints búcsút Énnekem! 

A földi Gyermekeim 
egyre nagyobb bajban vannak, 
s talán még sosem volt ekkora 
szükségem egy Angyalra. 

Innen fentről már 
nem tehetünk többet.
Közöttük kell járnod, 
hogy végleg 
megmenthesd őket. 

S bár bíztam Teremtőm 
végtelen kegyelmében, 
egyetlen kérdés 
motoszkált csak bennem: 

Az emberek között 
csak emberként járhatok. 
A szárnyaimat hátrahagyva 
engem Angyalként 
mi várhat ott? 

S bár szárnyaimat akkor 
a Teremtőnél hagytam, 
ám itt a Földön szárnyak 
nélkül mégsem maradtam. 

Mert mióta Rám találtál, 
s én Rád találtam, 
attól a szentséges 
pillanattól a kettőnk 
Szerelme lett a Szárnyam.

~ Csillagfényke ~