2013. szeptember 6., péntek

Könnyekkel írt álmok...

Van az úgy, hogy hiába teszed bele szíved-lelked, csak nem akarnak valóra válni azok az álmok... Hosszú hetek és hónapok munkája van mögötted, és bár úgy érzed, minden tőled telhetőt megtettél, a siker még sem akar beköszönteni... és egyszer csak eljutsz arra a pontra, amikor hangosan és érthetően kimondod: 'Feladom!'

Te, aki vakon hittél a sikerben és nem érdekelt, mások mit mondanak, vagy milyen vehemenciával próbálnak meg lebeszélni, Te, aki hitted, hogy meg tudod csinálni, egyszer csak azt mondod: elfogyott az erőm és vége! Befejeztem!


Megadod magad az Élet előtt és csak potyognak a könnyeid... végeláthatatlan tengerré duzzadva adják a világ tudtára, hogy összetörtél... Darabjaid szanaszét terülve fekszenek a padlón, mint az asztalról levert félig teli borospohár, mely édes vörös nedűjének minden egyes cseppjét szétfolyatta már...

Lesújtva és megsemmisülve várod, hogy vége legyen a világnak, ám a megváltás csak nem akar jönni. A Föld ugyanúgy forog tovább, mintha mi sem történt volna... Valójában csak a Te világod omlott össze... ráadásul rajtad kívül senki sem vette észre...

Vársz, csak vársz, a végén már magad sem tudod, mire... aztán hirtelen megszólal benned egy hang és azt mondja: 'Ideje felállni, pihentél már eleget!' Nem kérdezed az okát, nem firtatod, hogy ki és miért kért erre, egyszerűen csak engedelmeskedsz neki: felállsz, letörlöd könnyeid, lerázod magadról a port és megteszed az első lépéseket... Ismét! Hiszen hányszor végigcsináltad már ezt!


Magad sem tudod miért, de mész tovább... Mert valami, ott legbelül nem hagy nyugodni és hajt előre... Mert az álmok már csak ilyenek... nem hagyják, hogy feladd! Ha pedig valamiért érdemes küzdeni, akkor bizony azok az álmaid! Mert az álmok visznek bennünket tovább... előre!

Igen, megtörtem! Igen, egy pillanatra elfelejtettem, miért is küzdök valójában, de már tudom, hogy mennem kell tovább az utamon, amely ugyan göröngyös, de az enyém! És nincs az a pénz, amiért lemondanék róla! Nem akarok egy lenni a sok közül és nem is vagyok az, hiszen engem az álmaim vezetnek! Ők visznek előre, őket követem és tudod mit? Inkább térdre esem százszor, minthogy egyszer is lemondjak róluk! Könnyekkel írt álmok...

~ Csillagfényke ~

2013. augusztus 14., szerda

Darabokból egész...

„Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban...” - Müller Péter


Sokan hajlamosak rá és elfelejtik ezt. Mástól várják a megoldást, a segítséget, a baráti kezet, de valójában Te vagy az egyetlen, aki megmentheti saját magát. Összetörtek, megaláztak, eldobtak, átvertek, megcsaltak, elhagytak... nem egyszer... nem kétszer... Nem is félsz, egyenesen rettegsz attól, hogy újra kitárd a szíved valakinek, hogy megbízz bárkiben... mert mi van, ha újra megtörténik? 

És meg is történik újra és újra, egészen addig, amíg nem változtatsz a dolgokon... Amíg nem kezdesz el újra hinni és bízni... Nem másokban, saját magadban! És igenis tévedsz, ha azt hiszed, hogy majd mások segítenek abban, hogy helyreálljon a megtépázott önbizalmad... Nem kedves, egyedül Te 'rakhatod össze' saját magad! Hidd már el végre, hogy értékes ember vagy! Hidd el, hogy Te is egy kincs vagy! És hidd el, az nem a Te hibád, ha ezt egyes emberek képtelenek meglátni...


 Szelektálj! Távolíts el a környezetedből mindenkit, aki érzelmileg negatívan hat rád... aki időről-időre csak lehúz a mélybe, aki visszaránt arról a kis párkányról, ahová a szakadék mélyéről egyszer már felmásztál. Ne hagyd magad! Erősebb vagy mindenkinél! Talán még Te magad sem tudod, milyen erős...

Csak azokat az embereket tűrd meg magad körül, akiktől kapsz... jó szót, mosolyt, biztatást, pozitív energiát... És egy pillanatra se feledd: minden kapcsolat alapja a kölcsönösség! Csodás adok-kapok játék, amely ha önzetlenséggel társul, mérhetetlen energiát szabadít fel! 


Bízz magadban... Meg tudod csinálni! De soha ne akarj másoknak megfelelni! Ez a Te életed, jogod van úgy élni, ahogyan szeretnéd, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják! Bízz magadban, és nem lesz lehetetlen! 

Kérlek mondd, hogy van hited! Önmagadban...

~ Csillagfényke ~

2013. július 11., csütörtök

Élni jöttél, nem félni!

„Élni jöttél, nem félni!” – olvastam a minap Oravecz Nóra roppant találó 'jelmondatát', aki ezzel lényegre törően meg is fogalmazta, miért is születtünk erre a Földre.

Élheted az életedet úgy is, hogy keseregsz, folyton csak a hibát keresed másokban és csak a rosszat vagy hajlandó meglátni mindenben, de jobban teszed, ha elfogadod a tényt: a saját világodat csak Te magad teremtheted meg! Nem a családod, nem a barátaid, nem a főnököd vagy a kollégáid... Önmagadért csak és kizárólag Te vagy a felelős...


Az Élet persze nem mindenkinek habostorta – sőt, senkinek sem az –, de valójában csak Te vagy az, aki változtathat a hozzáállásán. Minden a változásról és a változtatásról szól... Olyan ez mint az evolúció: azok a fajok, amelyek képtelenek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, előbb vagy utóbb kihalnak. Ez az élet rendje. Fogadd el! És merj változtatni!

Nem kell hozzá sok, elég ha csak a gondolataidat kezded el tudatosan irányítani. Minden napban keresd a jót, lásd meg a szépet. Örülj a napsütésnek, örülj a madárcsicsergésnek, örülj az esőnek, örülj a szélnek! Örülj hogy élsz, hogy van hol álomra hajtanod a fejed, hogy van, ki törődik veled és szeret. Ne hagyd, hogy a félelmeid irányítsanak! Nem azért vagy itt, hogy rettegj! Tudod: élni jöttél, nem félni!

Nehéz dolog ez, tudom... de bőven megéri, hiszen a szemléletmódváltás egyfajta felszabadulást is jelent. Könnyebb lesz tőle a lelked és a tudatod! Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől kezdve minden csupa boldogság és mámor, hiszen a gondok így is úgy is megtalálnak – az életünk részei, mint a reggeli fogmosás :) -, viszont sokkal könnyedebben fogod venni az akadályokat.

Tudod az emberekkel az a baj, hogy túl komolyan veszik az életet! Mosolyog! Örülj! Élj! De ne félj!

~ Csillagfényke ~ 

2013. június 2., vasárnap

A szerelem oltára

Vad borzongás fut végig gerincem mentén,
akár egy vihar, mely a bőrömön táncolva tombol.
Remegő kezekkel helyezem lelkedet lelkembe,
hogy testem börtönében leljen újra otthont.

És tudom, tudom, hogy ez az egész az elfogadásról szól...

De mondd, akkor is megbújhatok gyönyörű lelkedben,
amikor az vigasztalhatatlanul zokog?
És mondd, olthatatlan szerelmem legyűrheti
bánatod egy lassan derengő álmos hajnalon?
Azt akarom, hogy tudd:
Te vagy gondolataim templomának oltára...
minden napom Neked áldozom!

Leszek csendesen morajló óceán
álmot nem hozó éjszakán.
Leszek könnyedet letörlő puha kéz
hullámzó bánatod tengerén.
Leszek szeretőd,
leszek társad,
nehéz és szép időkben
leszek a támasz.

Engedj el mindent, mitől félsz...

~ Csillagfényke ~

(2012. szeptember 12.)

A verset az alábbi Poets of the Fall dal ihlette:

2013. június 1., szombat

Tölgyfa-lelkem

Mint ifjú szerelmesek
a nagy tölgyfába,
Szerelmem úgy véste
neved szívem falába.
Egy egész életre
belém karcolva,
hogy ne feledjem:
Nem létezik más,
kit valaha
ily tiszta szívvel,
őszintén
szerettem.

~ Csillagfényke ~

(2012. szeptember 11.)