2019. július 8., hétfő

Spirituális vagyok! Na és akkor mi van?

Spirituális útkeresésem története – 1. rész


Manapság nagyon sok ember vállalja nyíltan spirituális beállítottságát, ám a társadalom egy része továbbra is úgy tekint a magukat spirituálisnak valló személyekre, mintha ezek az emberek valamiféle sötét szekta tagjai lennének, akik mások befolyása alatt állnak. 

Fontos lenne hát tisztáznunk, hogy pontosan mit is jelent spirituálisnak lenni? 

A spirituálisan gondolkodó ember hite szerint a világot egy magasabb rendező elv, egy minden és mindenki felett álló kozmikus törvény, vagy erő irányítja és maga az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen, egyszeri és megismételhetetlen játéka. Meggyőződésük szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális elvek szerint élő ember úgy értelmezi a világot, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívjuk úgy, hogy karma, sors, vagy isteni elrendelés. 

Ha felütjük az internetet, ilyen és ehhez hasonló megfogalmazásokkal találjuk magunkat szemben. És való igaz, aki önmagát egy kicsit is spirituális beállítottságúnak vallja, az valóban tudja, hogy minden tettének következménye van! Véleményem szerint éppen ezért fontos tisztázni azt is, hogy a spiritualitás nem csak egy hóbort, egy felelősséghárítási forma, ahogyan azt sokan gondolják (mert hát „Nem én vagyok a hibás semmiért! Azért vagyok ilyen pocsék élethelyzetben, mert a sorsom előre meg van írva és hát nekem ennyi jutott!” stb.), hanem egy kőkemény önismereti út is. 


És hogy alapvetően miben is különbözik a spirituális személy a nem spirituálistól? 

Nos, ha nagyon szeretném leegyszerűsíteni a magyarázatot, akkor úgy fogalmaznék, hogy a nem spirituális beállítottságú ember az esetek többségében mindig valaki mást hibáztat az életében kialakult negatív, vagy negatívnak vélt/megélt élethelyzetéért, miközben egy spirituális személy azt vallja, hogy „Jelen élethelyzetemért csak és kizárólag Én vagyok a felelős, nem pedig más! Nem a szüleim, nem a párom, nem a szomszédom, nem a főnököm, nem a körülményeim satöbbi, hanem egyedül Én!” Ugye érezhető a különbség a két minőség között? 

Spirituális vagyok! Na és akkor mi van? 

Természetesen lehet kinevetni, lehet magyarázatot és kifogást gyártani, hogy miért nincs így, lehet és kell is másképp gondolkodni. Vagy lehet belátni és felismerni, hogy talán valóban így működik a világunk. Nem mondom, hogy egyszerű és könnyű beismerni azt, hogy igenis én vagyok a saját Sorsom kovácsa! Hogy az, amiben jelen pillanatban élek – legyen az jó, vagy kevésbé jó –, teljes mértékben az én akaratom és döntésem, még ha ennek nem is vagyok tudatában! De azt gondolom, hogy ez az igazi felelősségvállalás. Méghozzá a legmagasabb szintű!

~ Csillagfényke ~

Felhasznált forrás: Wikipédia

2019. május 18., szombat

Csakis vörös...

"S ha megkérdenéd tőlem, 
milyen szín lennék, 
én azt felelném Néked: 
Csakis vörös! 
Hisz vörösen ég a tűz, 
mely lángra lobbantotta 
Lelkemet!"


~ Csillagfényke ~

2019. január 29., kedd

Várlak...

Próbállak nem várni a nap minden egyes pillanatában, ám egész egyszerűen képtelen vagyok elnyomni magamban a várakozás érzését... 
Az eszem pontosan tudja, hogy talán soha nem fogsz megérkezni hozzám, a Lelkem mégsem képes feladni a várakozást...
Várlak hajnalban, várlak a kora reggeli fényben, várlak napközben és este, s várlak a késő éjszakai csendben... Várom, hogy megpillanthassalak, várom, hogy hozzám érj, várom, hogy átölelj... 
Minden szívdobbanásommal várlak...


~ Csillagfényke ~

2019. január 18., péntek

Nem találom a helyemet...

Álmatlanul forgolódsz az ágyadban éjszaka. 
Egyedül vagy, mégsem leled a helyedet. 
Szüntelenül keresed, mi okozza ezt a kényelmetlenséget, 
aztán hirtelen megvilágosodsz az éjjel kellős közepén.
Nem az ágy tehet róla, nem is a párna, vagy a paplan...
Azért nem találod a helyedet, mert Ő nincs melletted...
Mert a Te helyed mellette van, 
az Ő helye pedig melletted...


~ Csillagfényke ~

2018. december 8., szombat

Bekopogtál Lelkem kapuján...

Bekopogtál Lelkem kapuján, 
s míg Én ajtót nyitottam, 
ott álltál, s vártál némán. 

Szíved közben hevesen dobogott. 
Vajon ma kint maradok, 
vagy végre bejutok? 

Szemedben ragyogás, 
Lelkedben reménysugár. 
Ha ma bejutok, 
a boldogság végre rám talál? 

S miközben Én az ajtóhoz siettem, 
Lelkem repesett az örömtől 
szüntelen, s hevesen. 

Hisz oly régóta vártam már jöttödre, 
hogy majdnem elfelejtettem, 
ez milyen nagy Csoda. 

Remegő kézzel nyúltam a kilincs után: 
Vajon Ő lesz az végre,
kire oly régóta vártam már? 

S miután lassan kitárult az ajtó, 
ott álltunk egymással szemben, 
mint két kisgyermek megszeppenve. 

Boldogságtól könnyes szemmel 
tekintettünk egymásra, 
hisz oly régóta vágytunk már 
egyre, s másra... 
de leginkább egymásra. 

S most végre itt vagy, 
s Én is itt vagyok. 
S ha nem bánod, 
akkor örökre maradok. 

~ Csillagfényke ~

(fotó: isuckatart28)