2020. október 5., hétfő

Vannak pillanatok...

Vannak pillanatok az ember életében, amikor minden olyan egyértelmű és természetes. Amikor EGYsÉGben vagy önMAGaddal és nem félsz a Szíved szavát követni. Amikor meghallod Lelked hívását és hajlandó is vagy feltétel nélkül követni azt. Amikor csak azért indulsz útnak, mert minden SEJTEDben érzed: “Indulni kell!”. Amikor fogod magad és kimész a tópartra, mert azt érzed, hogy MOST ott kell lenned. Amikor elindultál, még nem tudtad az okát, hogy miért pont akkor és miért pont oda kell menned. De indulnod kellett és Te nem hezitáltál. 

Majd a tóparton ülve, a gondolataidba elmerülve behunyod a szemed és csak figyelsz. Érzed magad körül a négy őselemet: a szél simogatja az arcodat, a napsugarak gyengéden melengetnek, hallod a víz csobogását, érzed az illatát, miközben a talpad alatt Földanya szíve ütemesen meg-megdobban. Percekkel később már nem csak külső szemlélő vagy: a részese lettél, eggyé váltál vele. A Vízzel, a Tűzzel, a Földdel, a Levegővel. A Mindenséggel. Benne létezel, s Ő benned él. 
Te magad pedig a Pillanat lettél! 


Az a Pillanat, melynek törtrésze alatt jött a felismerés, hogy miért is kellett ma itt lenned. Lehunyt szempilláid alól legördülnek a könnycseppek. Szívedet hála és feltétel nélküli szeretet érzése járja át, miközben Lelked a szélnek suttogva mondja el az imát. 
Varázslat történt, amelynek egyszerre voltál részese és TEREMTŐje.

2020. április 27., hétfő

2020. április 25., szombat

2020. március 24., kedd

Angyalszárnyak...

Egy verőfényes, 
szép reggelen 
a Teremtő magához 
kéretett engem. 

Sokáig nem is szólt az Úr, 
csak végtelen szeretettel 
engem nézett, 
úgy, hogy láthattam 
szemeiben a Mindenséget. 

Mikor végül ajka 
halk szóra nyílt, 
elmondta nekem 
azt a nagy hírt: 

Bár Angyalnak teremtettelek, 
édes drága Gyermekem, 
most mégis arra kérlek, 
hogy egy kis időre 
ints búcsút Énnekem! 

A földi Gyermekeim 
egyre nagyobb bajban vannak, 
s talán még sosem volt ekkora 
szükségem egy Angyalra. 

Innen fentről már 
nem tehetünk többet.
Közöttük kell járnod, 
hogy végleg 
megmenthesd őket. 

S bár bíztam Teremtőm 
végtelen kegyelmében, 
egyetlen kérdés 
motoszkált csak bennem: 

Az emberek között 
csak emberként járhatok. 
A szárnyaimat hátrahagyva 
engem Angyalként 
mi várhat ott? 

S bár szárnyaimat akkor 
a Teremtőnél hagytam, 
ám itt a Földön szárnyak 
nélkül mégsem maradtam. 

Mert mióta Rám találtál, 
s én Rád találtam, 
attól a szentséges 
pillanattól a kettőnk 
Szerelme lett a Szárnyam.

~ Csillagfényke ~


2020. március 22., vasárnap

A Szerelem megtanít bennünket újra látni...

Azt szokták mondani, hogy a Szerelem elveszi az ember eszét, hogy vakká - és talán bolonddá is - tesz. Szerintem viszont nincs így! Épp ellenkezőleg! 
Ha tiszta szívedből szeretsz valakit, akkor azt is látod, amit senki más nem lát. Sőt, mi több! Azt is látod, amit a Szívednek oly kedves Kedves sem szeretne látni önmagából. 
De bármilyen erősen is próbálkozik, minden igyekezete ellenére sem tudja elrejteni előled önvalóját. 
Mert ami a szemnek láthatatlan, azt bizony a Szív mégis látja... 
Kristálytisztán, feltétel nélküli szeretettel... Szer-elemmel... 
Végső soron a Szerelem nem vakká tesz, hanem megtanít bennünket újra látni... 
Nem a szemünkkel, hanem a Szívünkkel!


(fotó: Pinterest)

~ Csillagfényke ~