A téli napfordulóval egyidőben erőteljes változások vették kezdetüket. Nem feltétlenül a láthatóban, sokkal inkább a láthatatlanban. A karácsonyi ünnepek miatt látszólag lelassult minden, mégis sokan érzékelik a változás szelét. Napról napra egyre erőteljesebb és egyre zavarba ejtőbb a helyzet.
Ma délután, az ország több pontján is tapasztalt földmozgás után rohamoztak meg többen a kérdéssel, hogy “Mi történik éppen? Vajon mi okozhatja a furcsaságokat? Mi áll ennek az egésznek a hátterében?” És nyilvánvalóan nem arra vagytok kíváncsiak, hogy miként és hogyan zajlik a földfelszín egy darabjának hirtelen mozgása. Sokkal inkább arra, amit már jó ideje a saját bőrünkön érzékelünk: fejfájás, émelygés, szédülés, a különféle testrészekben felbukkanó hirtelen fájdalmak, fáradékonyság, kóros álmosság, fura fények és felvillanások érzékelése. Valahogy furcsává vált minden…
Arról nem is beszélve, hogy fura kettősség van bennünk. Biztos tudod, miről beszélek. Haladni szeretnél a dolgaiddal, a tanulással, de közben érzed, hogy pihenned kell. Mennél és tennél azért, hogy könnyebben boldogulj, de közben érzed, hogy lassítanod kell. Szeretnél lendületet venni, de valami visszahúz. Mintha valaki behúzta volna a kéziféket. Siettetnéd az időt, miközben szíved szerint megállítanád az óramutatókat… Nem érted önmagadat, nem érted, mi ez a kettősség benned? Egyszer azt érzed, hogy minden RENDben van, a következő pillanatban pedig elbizonytalanodsz és megkérdőjelezed minden érzésed, korábbi lépésed és eluralkodik rajtad a bizonytalanság. Aztán összekapod magad, újra nekifutsz, erőt merítesz - akár egyedül, akár másoktól segítséget kérve -, ám végül megint hullámvölgybe kerülsz. Egy napon belül akár többször is. Közben pedig rácsodálkozol a világra. Mert nem érted, hogy mi zajlik körülötted, benned?
Csak az ellenállást érzed. Mintha valaki harcolna benned. Amit végképp nem értesz, hiszen az elmúlt időszakban kőkeményen dolgoztál azon, hogy letedd a terheidet, elengedd a félelmeidet és könnyedén, szívből tudj élni. Egyre többször és egyre tovább tudsz ebben az állapotban maradni és minden áldott nap azon munkálkodsz, hogy ezt a csodálatosan nyugodt érzést minél hosszabb ideig fenn tudd tartani. Ismered az utat, hogyan juss el oda és gyakorlod is naponta. Aztán megjelenik benned az ellenállás. De nem érted. Vagyis érted. TE-érted. Keresed a válaszokat. Ám igazi válaszokat csak az kaphat, aki helyesen teszi fel a kérdéseket. És akkor, de csakis akkor a válaszok is megjelennek. Maguktól. Nem kell őket sem kérni, sem hívni. Egyszer csak ott vannak benned.
Az általam feltett kérdésre is így érkezett meg a válasz. Hogy pontosan mi zajlik épp? Elárulom. Aminek szemtanúi vagyunk, az kérem szépen az EGO haláltusája. Hiszen érzi, hogy közel a vég. Azzal, hogy nap mint nap megfejlődöd önmagad, ereje egyre gyengül. És az ego fél, nagyon fél az ismeretlentől. Mert ő csak a komfortzónáján belül érzi jól magát. Hiszen azt már ismeri. Lehet, hogy nem olyan szép és jó ott sem minden, de az legalább már ismerős. Az a világ, amibe pedig Te szeretnél élni, számára rémisztő és félelmetes. Nagyon is az. Ezért az ellenállás, ezért a dac. Ám mivel ereje már nem a régi, nem is tud olyan mértékben visszarántani… De ez így van REND-j-ÉN.
Ahogy megérkezett hozzám a válasz, Ákos hangja és a Bonanza Banzai örökzöld slágerének akkordjai sejlettek fel bennem:
“Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj,
Valami véget ért, valami fáj…”
Ugye érted már?
