2021. február 7., vasárnap

Csodára várva...

S mert ilyen az ember: a csodát kívülről várja, 
Istent keresve merengve néz a ködös tájra. 
Ám ki csendben van, s befelé figyel, 
Ráébredve önmagára megértheti, 
Mily csodát jelent a szó: Istenember.

(Nadapi templom, fotó by Molnár Lindi)

2020. december 29., kedd

Valami véget ér, valami fáj...

A téli napfordulóval egyidőben erőteljes változások vették kezdetüket. Nem feltétlenül a láthatóban, sokkal inkább a láthatatlanban. A karácsonyi ünnepek miatt látszólag lelassult minden, mégis sokan érzékelik a változás szelét. Napról napra egyre erőteljesebb és egyre zavarba ejtőbb a helyzet. 

Ma délután, az ország több pontján is tapasztalt földmozgás után rohamoztak meg többen a kérdéssel, hogy “Mi történik éppen? Vajon mi okozhatja a furcsaságokat? Mi áll ennek az egésznek a hátterében?” És nyilvánvalóan nem arra vagytok kíváncsiak, hogy miként és hogyan zajlik a földfelszín egy darabjának hirtelen mozgása. Sokkal inkább arra, amit már jó ideje a saját bőrünkön érzékelünk: fejfájás, émelygés, szédülés, a különféle testrészekben felbukkanó hirtelen fájdalmak, fáradékonyság, kóros álmosság, fura fények és felvillanások érzékelése. Valahogy furcsává vált minden… 

Arról nem is beszélve, hogy fura kettősség van bennünk. Biztos tudod, miről beszélek. Haladni szeretnél a dolgaiddal, a tanulással, de közben érzed, hogy pihenned kell. Mennél és tennél azért, hogy könnyebben boldogulj, de közben érzed, hogy lassítanod kell. Szeretnél lendületet venni, de valami visszahúz. Mintha valaki behúzta volna a kéziféket. Siettetnéd az időt, miközben szíved szerint megállítanád az óramutatókat… Nem érted önmagadat, nem érted, mi ez a kettősség benned? Egyszer azt érzed, hogy minden RENDben van, a következő pillanatban pedig elbizonytalanodsz és megkérdőjelezed minden érzésed, korábbi lépésed és eluralkodik rajtad a bizonytalanság. Aztán összekapod magad, újra nekifutsz, erőt merítesz - akár egyedül, akár másoktól segítséget kérve -, ám végül megint hullámvölgybe kerülsz. Egy napon belül akár többször is. Közben pedig rácsodálkozol a világra. Mert nem érted, hogy mi zajlik körülötted, benned? 
Csak az ellenállást érzed. Mintha valaki harcolna benned. Amit végképp nem értesz, hiszen az elmúlt időszakban kőkeményen dolgoztál azon, hogy letedd a terheidet, elengedd a félelmeidet és könnyedén, szívből tudj élni. Egyre többször és egyre tovább tudsz ebben az állapotban maradni és minden áldott nap azon munkálkodsz, hogy ezt a csodálatosan nyugodt érzést minél hosszabb ideig fenn tudd tartani. Ismered az utat, hogyan juss el oda és gyakorlod is naponta. Aztán megjelenik benned az ellenállás. De nem érted. Vagyis érted. TE-érted. Keresed a válaszokat. Ám igazi válaszokat csak az kaphat, aki helyesen teszi fel a kérdéseket. És akkor, de csakis akkor a válaszok is megjelennek. Maguktól. Nem kell őket sem kérni, sem hívni. Egyszer csak ott vannak benned. 

Az általam feltett kérdésre is így érkezett meg a válasz. Hogy pontosan mi zajlik épp? Elárulom. Aminek szemtanúi vagyunk, az kérem szépen az EGO haláltusája. Hiszen érzi, hogy közel a vég. Azzal, hogy nap mint nap megfejlődöd önmagad, ereje egyre gyengül. És az ego fél, nagyon fél az ismeretlentől. Mert ő csak a komfortzónáján belül érzi jól magát. Hiszen azt már ismeri. Lehet, hogy nem olyan szép és jó ott sem minden, de az legalább már ismerős. Az a világ, amibe pedig Te szeretnél élni, számára rémisztő és félelmetes. Nagyon is az. Ezért az ellenállás, ezért a dac. Ám mivel ereje már nem a régi, nem is tud olyan mértékben visszarántani… De ez így van REND-j-ÉN. 

Ahogy megérkezett hozzám a válasz, Ákos hangja és a Bonanza Banzai örökzöld slágerének akkordjai sejlettek fel bennem: 

“Halott virágok illatát nyögik a fák 
és megrázkódik a táj, 
Valami véget ért, valami fáj…”

Ugye érted már?

2020. december 24., csütörtök

2020. december 20., vasárnap

Karácsony, kicsit másképp...

Advent negyedik vasárnapja van. Immáron huszonnyolcadik napja hangolódunk a várva várt karácsonyi ünnepre. Egyre többet gondolunk szeretteinkre - élőkre és már eltávozottakra egyaránt -, próbáljuk kitalálni, mivel is lephetnénk meg őket a Szeretet Ünnepén, díszbe öltöztetjük otthonainkat és lelkünket, miközben egyre jobban figyelünk befelé. Vagy legalábbis erősteljesen próbálkozunk vele, hiszen alapesetben is nehéz megvalósítani azt, hogy az ember önmagával foglalkozzon, a lelkének rezdüléseit lesse, 2020-ban pedig ez a feladat még nagyobb kihívás elé állított bennünket. 
Az idei év próbára tett mindenkit. Kit jobban, kit kevésbé, de az már egyszer biztos, hogy senki sem maradt ki a sorból. Olyanok lettünk, mint a végzős diákok, akik az érettségi vizsgák sorára készültek egész évben. Voltak kisebb felmérők, akadtak nagyobb témazáró dolgozatok, egyeseknek érettségire felkészítő tanfolyamon kellett részt venniük, ám a mindent összefoglaló nagy záróvizsga még hátra van mindannyiunk számára. 

Mert amit az elmúlt években megtanultunk, arról igenis számot kell adnunk. Voltak, akik könnyedén vették az akadályokat, mások viszont vért izzadtak, mire megtanulták a leckét. Néhányan kudarcot vallottak, így maradt az osztályismétlés, ám végül ők is a célvonalhoz értek. Most pedig itt állunk mindannyian a Nagy Égi Bizottság előtt, hogy megítéltessék tudásunk, mérlegre kerüljön fejlődési szintünk mértéke és eldőljön a nagy kérdés: Vajon KÉPesek vagyunk az ÉLETre? 

Nem, nem arra gondolok, amiben eddig (f)éltünk. Azok, akik idáig eljutottak, már bizonyították, hogy képesek talpon maradni a legnehezebb időkben is. Egytől egyig túlélők vagyunk… Mindannyian. 

A nagy kérdés az, hogy képesek vagyunk-e magunk mögött hagyni mindent, ami korábban volt és egy erőteljes, szívből jövő döntéssel el tudjuk-e képzelni, hogy egy teljesen új, eddig ismeretlen világot teremtsünk magunknak? Olyat, amelynek vezérfonalát a SZERETET adja. Olyat, amelyben nincs KÉT-s-ÉG, csak EGY-s-ÉG. Olyat, amelyben a hit és a bizalom nem csak üres frázis, hanem alapfogalom. Vagyis nem fogalom, inkább LÉT-ELEM. 

Hazafelé tartok, utam boltok, élelmiszer-áruházak mellett visz el. Rosszul vagyok a tömött parkolók puszta látványától is. Talán nem is a tömeg zavar. Inkább a tudat, hogy sokan még mindig nem értik a karácsony lényegét. Meg sok más mindent sem… Ők azok, akik nem fogják tudni teljesíteni a záróvizsga kritériumait. KÉP-TELENek rá. Kicsit mégis fáj… pedig nem kellene... Hiszen mindenki maga dönt a sorsáról. 

Az idei Karácsony mégis más lesz, mint a többi. És nem csak a járvány kapcsán hozott korlátozások miatt. Önmagunk miatt is. Sokan érzik azt az erőteljes belső késztetést, hogy szűk családi körben, csendben, békében, szeretetben töltsék el az ünnepeket. Mintha kizárnád a külvilágot és azt mondanád: “Hé, hiszen mindenem itt van, amire valaha is vágytam…” Már nem akarsz megfelelni a külvilágnak, a rokonoknak, már nem érdekel, hogy ki mit gondol rólad. Te csak annyit szeretnél, hogy azokkal lehess a Szeretet Ünnepén, akik igazán fontosak számodra. 
Még akkor is, ha épp úgy alakul, hogy egyedül töltöd a Szentestét. Ki tudja? Talán Te sem vagy egyedül ezen az éjjelen, csupán csak leendő Családod még nem érkezett meg hozzád fizikai síkon… de már úton van feléd...

2020. december 19., szombat

Megváltást mindenkinek, avagy mi zajlik most körülöttünk?

Az elmúlt napokban több barátom is megkérdezte tőlem, vajon mit gondolok a körülöttünk zajló eseményekről, a jelenlegi (járvány)helyzetről, az egyre többször tapasztalható furcsaságokról, vagy a Jupiter és Szaturnusz december 21-i égi találkozójáról, amelyet nemes egyszerűséggel betlehemi csillagként emlegetünk. 

Több, mint egy éve érzem és hangoztatom is, hogy a 2020-as év egy transzformáló év. Minden értelemben és minden tekintetben. Szerintem nincs olyan ember a bolygón, akit ne értek volna váratlan élethelyzetek idén, vagy ne érezte volna azt, hogy hatalmas átalakulásban vagyunk. Olyan mértékű változásnak vagyunk szemtanúi - és halkan jegyzem meg, hogy előidézői is -, amely annyira nyilvánvaló, hogy egyetlen ember sem képes ezt nem észrevenni. Egyszerűen elkerülhetetlen, hiszen a korábban ismert Élet a továbbiakban nem lesz fenntartható. Hogy miért? Egész egyszerűen azért, mert nem SZERETET alapú. 

És ha azt gondoljátok, hogy ez a változás kívülről kényszerít bennünket, akkor bizony nagyot tévedtek. Mert minden belőled indul ki és végül hozzád tér vissza. Ami benned, a Lelkedben van, azt tükrözi vissza a közvetlen környezeted és a körülötted lévő világ. Ezek a globális méretű változások sem jöhettek volna létre, ha egyÉNenként nem indul el a változás bennünk. A Lélek érezte, hogy változni kell. Mert változni muszáj. Hiszen a korábban ismert világunk gépezete már jó ideje recseg-ropog. Egész egyszerűen lejárt az ideje. Beteljesítette feladatát, nekünk pedig észre kell vennünk, hogy valamit másképp kell csinálnunk ahhoz, hogy az emberi faj fennmaradhasson. 

Nem, most nem a puszta túlélésről beszélek… Hanem a FENNmaradásról. Hogy végre feljebb tudjunk lépni abból, amiben korábban voltunk. És ott (fent) is tudjunk maradni (tartósan, nem csak időnként oda eljutva). Ehhez minden SEGÍTS-ÉGet megkaptunk, hiszen ahogy emelkedik a bolygónk rezgésszintje, úgy tudunk mi is egyre magasabb rezgésszinten működni. Persze csak akkor, ha valaki tényleg szeretne emelkedni. A lehetőség mindenki számára adott, de nem mindenki fog vele élni. És ez így van RENDjén. 

Jó hír viszont, hogy a csillagos Ég mindenben támogat bennünket, ugyanis 800 év után először láthatjuk ilyen formában a Jupiter és a Szaturnusz együttállását. A Naprendszer két legnagyobb bolygója egyre közelebb kerül egymáshoz a téli égbolton, míg végül december 21-én “összeérnek” és szabad szemmel vizsgálva egy “csillagnak” fognak tűnni. A csodálatos égi jelenség azonban nem puszta látványosság, hiszen kőkemény kihívások elé is állított bennünket. Szerintem pontosan érzitek Ti is, hogy az elmúlt időszakban mennyi minden, még rendezésre váró feladat került felszínre (előkerültek a csontvázak a szekrényekből, vagy pofára estünk a szőnyeg alá söpört sz.rkupacok miatt). Aminek a rendezésére eddig éveink voltak, azokat a megoldásokat ez a két bolygó egymás felé közeledve úgy préseli ki belőlünk, hogy “öröm” nézni. Persze csak azoknak, akik képesek felvállalni a személyes felelősségüket és tényleg szeretnének jobbá, többé válni, önMAGukat megtalálni. Megint csak azt tudom mondani, hogy a lehetőség mindenki számára adott, de nem mindenki fog vele élni. És ez így van RENDjén. 
(fotó: Cseh Viktor, kép forrása)
Meg kell hát tanulnunk újra ÉLNI. Bár nem is igazán jó kifejezés ez. Inkább úgy fogalmazok: El kell kezdenünk újra emlékezni arra, hogyan is kell IGAZ SZÍVVEL élni. Mert a tudás már bennünk van. Mindig is ott volt, csak nem mertünk rá hallgatni. Nem mertük felvállalni, hogy valójában ezt szeretnénk, mert hát mit fognak gondolni a szüleink, a szomszédaink, a főnökünk, a kollégáink, a társadalom, megy úgy egyébként mindenki, akinek amúgy semmi köze az életünkhöz. Mert hát ez mégiscsak a Te életed. Ki tudhatná jobban, hogy számodra mi a jó, ha nem Te magad? Bármerre nézek mostanában, mindenkinél azt látom, hogy ez a feladat: felvállalni önMAGad. Se több, se kevesebb. És újra csak ismételni tudom magam: a lehetőség mindenki számára adott, de nem mindenki fog vele élni. És ez így van RENDjén.

A napokban hallottam olyan kijelentést, mely szerint december 21-én a messianisztikus bolygóállásoknak köszönhetően mindenki számára elérkezik a megváltás és tömegesen fog minden lélek felébredni. Kissé kikerekedett szemmel azon tűnődtem, vajon tényleg létezik még olyan (naiv) ember ezen a világon, aki úgy véli, hogy mindennemű belefektetett energia (energia = cselekedet) nélkül egyszer csak a szájába repül a sült galamb? Hogy azok, akik továbbra is másokat hibáztatnak a saját sanyarú sorsukért, egyszer csak felébrednek, megvilágosodnak és onnantól kezdve mindenki boldog és elégedett lesz? Ünneprontó leszek, de ki kell mondanom: "Ha nem teszel semmit, nem változik semmi." Zárásként pedig csak annyit mondhatok: a lehetőség mindenki számára adott, de nem mindenki fog vele élni. És ez így van RENDjén.